• Kezdőlap
  • Sörfőzéshez szükséges eszközök

Sörfőzéshez szükséges eszközök

Ha kezdő szettet rendelnél, az itt tudod megtenni: Sörfőzési eszközök

Az otthoni sörfőzés folyamata négy, időben is elkülönülő részből áll: a sörfőzésből, az ezt követő erjesztésből, és az erjesztést követő palackozásból, majd érlelésből. Maga a sörfőzés 5-7 órát vesz igénybe, ezután kell erjesztőtartályba rakni a lehűtött sörlevelet, majd kb. 1 hét erjesztés után szoktuk palackozni a sört, ahol még minimum 2 hétig érleljük, mielőtt elfogyasztanánk.


Ha profik otthonfőzők leszünk, valahogy így fog kinézni a főzőhelyiségünk (50 literes Braumeister rendszer):




De persze el lehet kezdeni "kicsiben" is: lehetőségünk van ún. "startszettek" is, amelyek általában a legtöbb szükséges eszközt tartalmazzák, erre itt egy példa:



Ha nem startszettet vásárolunk, akkor csak azokat az eszközöket vegyük meg, amelyeket nincsenek otthon.


Tehát mi kell a sörfőzéshez ha kb. 15 liter kész sört szeretnénk? 

1. Főzőedény, min 20 liter

2. Máslóvíz melegítéshez egy másik edény, 10-20 liter (nagyobb jobb)

3. Keverőkanál, fakanál (kb 50 cm-es)

4. Hőmérő (100 fokig tudjon mérni)

5. Mérőhenger fokolóhoz, kb 200 ml

6. Sörfokoló

7. Opcionális: Jód (ez ahhoz kell, hogy az ún. jódpróbát elvégezzük, ami segít megállapítani, hogy a keményítő átalakult-e már cukorrá, vagy sem. A sörfőzés lényege, hogy malátában lévő, nem erjeszthető keményítőt enzimek segítségével erjeszthető cukorrá alakítsuk)

8. Opcionális: Fertőtlenítőszer az eszközeink tisztításához (pl. chemipro oxi)

9. Műanyag csapos edény másláshoz (min 20 literes, lehet erjesztőedény is)

10. Opcionális: szűrőrács másláshoz - ha nincs, egy pelenkával, tésztaszűrővel is el lehet végezni, igaz, a szűrőrács sokkal egyszerűbb, kényelmesebb

11. Második edény máslához (műanyag, lehet erjesztőedény is)

12. Komlószűrő - ez is inkább opcionális, de nagyon praktikus ha van

13. Sörléhűtő  - első körben erre sincs szükség, a hűtés hideg kádvízbe állítva az edényt is megoldható


Mi kell az erjesztéshez?

14. Erjesztővödör, csappal, kotyogóval, minimum 20 literes



Mi kell a palackozáshoz?
15. Régi sörösüveg, csatos üveg, vagy bármi, amiben sört lehet tartani

16. Palackozószifon - ez csak megkönnyíti a palackozást, praktikus ha van

17. Söröskupak (koronazár), hogy le tudjuk zárni a sörösüvegeinket (ha nem csatosüvegbe palackozunk)

18. Koronazáró - ez az, amivel rá tudjuk préselni a kupakokat a palackra


és az Extrák:

19. Malátaroppantó - ha nem roppantott malátát vásárolunk, akkor lesz erre szükségünk

20. Mérleg komlókiméréséhez ( 0,1 g-os osztás, javasolt 100 g-ig, 5-50 g-okat mérünk jellemzően)

21. Mérleg maláta kiméréshez (dkg, kg) 15 liter kész sörhöz kb. 3-4 kg maláta kell

Ne maradjon le róla!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és elsőként fog értesülni A Serbárium Webáruház soha vissza nem térő akcióiról!

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elofogadom